Kóstoljon bele a világ legerősebb paprikáinak világába

2024. 06. 16., v – 06:44

Ha egy kellemes csípősre, vagy ha egy intenzív gasztronómiai élményre vágyik, akkor kóstoljon bele a világ legerősebb paprikáinak világába. Ebben a kézműves chili termékek megalkotója lesz segítségére, aki a világ legerősebb chipijeiből készült szószok, őrlemények, savanyúságok folyamatosan bővülő kínálatára törekszik.

Bárdos Viktor már fiatal korában szeretett főzőcskézni, és szerette a csípős ételeket is. Körbe érdeklődve tapasztalta, hogy Bátaszék és környékén senki nem foglalkozik komolyabban chili paprika termelésével, így kezdte el vállalkozását 2016-ban.

Fesztiválokra járva, szakemberekkel beszélgetve gyarapította tudását. Sok évig csak kísérletezett a különböző specialitásokkal, de mindig úgy érezte, hogy valami hiányzik a csípősség mellett. Vágyott az egyedi íz után. Ehhez tökéletesen passzolt az ötlet, amivel a Janchili márkát és ízvilágot 2016-ban megalapította. A név megalkotásához érzelmi kötődés párosul, hiszen testvérét gyermekkorában Jancsilinek becézték. Tragikus halála nagyon megviselte, és úgy érzi, ez a név (Janchili) méltó emléket állít neki. Viktor folyamatosan tanult, kutatott, hogy megbízható és magas minőséget tudjon nyújtani a fogyasztóknak. .

A földdel, növényekkel való foglalkozás nem áll messze tőle, hiszen a családjának mindig voltak földjeik, állataik. A munka minden percét élvezi, melyhez szülei segítsége és támogatása is nagyban hozzájárul. A paprika termesztést a szobájában kezdte, hogy folyamatosan figyelni tudja a növény igényeit.   A chilihez szükséges magokat egy barátja segítségével az USA-ból sikerült beszereznie. Innen jön a „Sponsored by Fika” felirat az üvegeken és egy szósz is, a Mr. Fika. Viktor ezzel szerette volna kifejezni háláját Fika barátjának, hogy segítséget nyújtott neki abban, hogy eredeti magokat tudjon beszerezni. Nagy gondossággal választja ki a magokat, a palántákat saját maga öntözi, szüreteli őket. Egyedi recepteket fejlesztve alkotja meg a szószokat, savanyúságokat, őrleményeket. Ezek a különlegességek számos üzlet polcán, éttermekben, fesztiválokon is megtalálhatók. Viktor gondolt azokra is, akik nem szeretik az extra erős ízeket, csak szeretnének valami különlegeset kóstolni. Számos szósz és készítmény van, ami csak enyhén csípős, illetve 2022-ben megjelent néhány chilimentes készítmény is.

A mindennapok tapasztalatai és a fogyasztók bizalma hozzájárult ahhoz, hogy a Janchili 2020-ra kinőtte Bátaszéket és környékét. Viktor bízik abban, hogy a chili szószok utáni egyre nagyobb igényeket maradéktalanul ki tudja szolgálni a megszokott minőségben.

 

Szerző: Szigeti Tamás
Fotó: Janchili