Pálháza kisváros Borsod-Abaúj-Zemplén megye Sátoraljaújhelyi járásában, a Hegyközben, Miskolctól 87 kilométerre keletre található. Érdekessége, hogy az ország második legkisebb, alig több mint 1200 lakosú városa, valamint itt közlekedik az ország legrégebbi, keskeny nyomtávú erdei kisvasútja is. Ebben a kedves kisvárosban él Gécziné Eperjesi Elvira, aki híresen szép mézeskalácsokat készít.
Régen, nagyszüleink, dédszüleink, korában a mézeskalács szívek a legnépszerűbb búcsúfiák voltak. Különleges ajándék lehet akár most is, bármilyen alkalomra. Így advent, karácsony idején főleg szeretnénk valami szívből jövő, egyedi meglepetést adni szeretteinknek.
Elvira néni aprólékosan kidolgozott, művészi kézműves mézeskalácsai természetes összetevőkből állnak, de élelmiszernek nem minősülő ajándéktárgyak. Azaz ha valaki megkóstolja, semmi baja nem lesz, de azért alapvetően nem nassolás céljára készültek.
A kezdetektől kérdeztem, hogy miként jött az ötlet, hogy mézeskalácsokat készítsen.
Korábban egyedi süteményeket készítettem, azután váltottam a mézesre. Nagyon megtetszett nekem, hogy láttam, sok örömet szerzek másoknak az alkotásaimmal. Régi vágyam teljesült, amikor pár évvel ezelőtt sikerült egy mézeskalács készítő képzésen részt vennem. Ez időtől kezdve foglalkozom a mézeskalács készítéssel, és próbálom a képzeletemben rejlő sok-sok motívumot és témát megformázni, és azokat mások számára átadni. Mézeskalácsaim nagy szeretettel készülnek, több technikát használok, hagyományos, rátétes és különleges formákat is. A használt motívumok egyéniek, amihez az ihletet a magyar népművészetből merítem.
Volt valamilyen előzetes tudás, vagy képzettség, hogy ennyire részletgazdag alkotásokat tud készíteni?
Korábban műszaki rajzoló voltam, a kézügyességem azt hiszem, onnan ered. Később a férjemmel vállalkozók lettünk, többféle dologgal is foglalkoztunk. Olyannyira, hogy még a kosárfonással is megpróbálkoztam. Különböző kosarakat, virágtartót, kenyértartót és egyéb tárgyakat készítettem. Később jött helyben egy lehetőség. Helyi vállalkozók támogatásból kialakítottak egy kis kézműves műhelyt itt Pálházán a Moravszky pékségben. Az alapokat ott sajátítottam el. A program véget ért és már nem maradtam ott tovább. Az én „irókázási” technikám más lett, mint az ott alkalmazott, inkább a hagyományos, népi motívumokat rajzoltam.
Kik vásárolnak leginkább Öntől? És mi a fő irányvonal?
Mézes figuráim első sorban ajándéktárgyak. Az alapanyagok finom fűszeres illatot (fahéj, szegfűszeg, hegyközi illatos virágméz) kölcsönöznek és minden egyes darabban érződnek.
Több termékem a Népművészeti Tanács által elismerésben részesült. Mézeskalácsaim számos más országba is eljutottak. A sok felkérés következtében az utóbbi időben inkább a bemutató különböző felkérések töltik ki az időmet. Nincs olyan kérés, amit nem tudnék megformálni.
Az ország minden részéről rendelnek tőlem. Most divatos lett, hogy egy alkalomra, mint például esküvő, keresztelő stb. kedveskednek a vendégeinek. Ilyenkor általában szíveket, plaketteket kérnek egyedi elképzelésesekkel. Én pedig az igényeknek megfelelően kivitelezem a kéréseket.
Az értékesítésben, marketingben ki és hogyan van segítségére?
Amíg a férjem élt, ő sokat segített ebben, közösen dolgoztunk ki mindent. Együtt mentünk például különböző csoportokhoz árusítani, vagy irókáztatni.
Most a gyerekeim, az unokák segítenek. Gondolkodtunk egy mézes házban, de már elég idős lettem ehhez.
Mit gondol, mi az, amivel Ön egyedit alkot, mivel másabb, mint az átlagos mézeskalács készítők? Advent, karácsony idején készül valami más formával is?
Egyedi termékeket készítek, sosincs két egyforma mézesem. Mindig személyre szabottan készítem el a műveimet. Korábban volt kiállításom a Vajdahunyad várban, Budapesten is. Erre azért is vagyok büszke, mert ott elismerésben részesítették az iparművészeti kiállítás keretében. A magyar jelképeket készítettem el, rátétes technikával (pajzs, kard).
Advent, karácsony idején természetesen az ünnephez kapcsolódó motívumokat, díszítéseket használom és gyakori kérés a Mézeskalács házikó, vagy akár Betlehem is.
Szerző: Tóth Ágnes
Fotó: Gécziné Eperjesi Elvira