Szilágyi Szabina a gimnáziumot követően – az előzetes terveivel ellentétben – a Szegedi Tudományegyetem mezőgazdasági mérnöki szakára adta be a jelentkezését. Szüleinek köszönhetően mindig is közel állt hozzá az állattenyésztés. Tőlük megtanulta, felelősséggel tartozik az állatai, a jószágok körüli teendők iránt, de ezt a felelősséget szívesen viselte.
Első póniját, Babát négy és félévesen kapta karácsonyra, aki majd’ húsz éven át kísérte útján, azon az úton, amely időközben hatalmas fordulatot tett.
Sohasem gondolkodtam azon, milyen irányba kellene indulnom a továbbtanulás előtt. Bevallom, a nyílt napok keresgélésével csak lógni szerettem volna az iskolából, és a hódmezővásárhelyi látogatás éppen alkalmas kibúvónak tűnt a történelem témazáró alól. Egészen addig, amíg el nem mentem a Mezőgazdasági Kar nyílt napjára. Attól a naptól kezdve tudatosult bennem, ez az én utam.
Ehhez hozzá kell tennem, hogy a családi állattartásból fakadó emlékek, ha tudat alatt is, de megfertőztek. Gyerekként mindig kiválasztottam a kedvenc kocasüldőmet, hogy később saját anyakocám lehessen. A süldőt megszelídítettem, ragaszkodott hozzám, és még véletlenül sem hagytam szüleimnek, hogy kiskedvencem „eladósorba” kerüljön. Lukry-val, az anyakocával töltött évek arra terelték a gondolataimat, hogy a sertéstenyésztést és -hizlalást válasszam foglalkozásomnak. Legalábbis ezek voltak a tervek az egyetem megkezdéséig…
Csakhogy az egyetemi éveim alatt tejelő tehenészetekben végeztem kutatásokat konzulensem segítségével, alapképzési diplomamunkámat is ebben a témában készítettem el, mellyel az Országos Tudományos Diákköri Konferencián szerepeltem eredményesen.
Négy évvel ezelőtt, egy orosházi tehenészeti telepen töltöttem a három hónapos mérnöki gyakorlatomat. Igazából ezekben az években szerettem meg a szarvasmarhákat, és ekkor került közel a szívemhez ez az ágazat is.
Majd egy kósza ötlettől vezérelve saját sajtműhely és egy kisebb háztáji tehenészeti gazdaság létrehozását tűztem ki célul. A mai napig nem bántam meg, hogy belevágtam. Ennek örömére édesapám egy borjúval szeretett volna meglepni a diplomaátadómon, ám ez a pillanat még váratott magára.
Szerettem volna én magam felnevelni a jövendőbeli teheneimet, és teljesen az alapoktól felépíteni az álmomat. Három évvel ezelőtt, márciusban kaptam az első magyartarka üszőmet, Lilit. Egyik jó ismerős akkoriban annyit kérdezett tőlem: „Képes voltál venni egy borjút csak azért, mert aranyos?” Visszagondolva, még ma is jót mosolygok ezen. Akkoriban talán még én sem gondoltam komolyan, hogy véghezviszem a sajtműhellyel kapcsolatos terveimet. Majd májusban egy újabb borjúval, egy jersey üszővel, Bambival gazdagodtam. Egy éven belül már kilenc tagot számlált a gulyám. Szépen felcseperedtek a legkisebbek is, közben Lili kevesebb mint két évvel ezelőtt már életet adott első borjának, egy gyönyörű magyartarka üszőnek, Lucynak, akit természetesen meghagytam továbbtartás céljából.
Az állomány nagy részét szándékosan magyartarka és jersey fajtákból, illetve ezek keresztezéséből állítottam össze, mivel tejük magasabb zsírtartalmú, ezáltal alkalmasabb a sajtkészítésre.
Nehéz időszak van mögöttünk, de rengeteg köszönettel tartozom édesanyámnak és édesapámnak, akik mindvégig mellettem álltak, és segítettek valóra váltani az álmomat.
Kezdőként egy nehezen kezelhető üszővel kezdtem a gépi fejés megtanulását. Majd’ két év távlatából nézve rengeteg tapasztalatot szereztem benne, a nehezen kezelhető tehén sem olyan kemény dió már. Az üszők fejése sok türelmet és kitartást igényel, de kárpótolja az embert, amikor az ellést követően egy-két héttel már nem »sárkányt ereget«, hanem egy nyugodt, szelíd tehenet fej, melynek alapja a szeretet és a kölcsönös bizalom.
Az idei évvel megkezdődött a sajtműhely megépítése, amely nemrég fejeződött be.
Fogalmazhatunk úgy is, beérett a hároméves kemény munka eredménye, pecsét került a hatósági dokumentumokra, hivatalosan valóra vált az álmom! Így végre megnyithattam kistermelőként a saját sajtműhelyemet – azaz a Bociország sajtműhelyt.
Jelenleg tej, túró és hagyományos házi sajtok készítése alkotja a termékportfóliót, ezzel fenntartva a vidék színfoltját, a háztáji állattenyésztést és a kistermelői tevékenységet. Főként „ecetes-forralásos” technikával készítem a sajtokat natúr, köménymagos, erős paprikás, lilahagymás és fokhagymás ízekben. További ízesítések, másfajta feldolgozási folyamatok kipróbálását is tervezem a jövőben, így szélesítve a kínálati palettát. A termék-előállítás mellett a szakmai tapasztalataimat is szeretném megosztani másokkal, ezzel is segítve munkájukat.
Mostanra hat tehénnel, növendék üszőkkel, tömérdek szép emlékkel és számos, a jövőt illető tervvel büszkén gondolok vissza arra, hogy nem adtam fel az álmomat, bármilyen göröngyös is volt a hozzá vezető út.
Óriási köszönettel tartozom a szüleimnek, akik nélkül Bociország sohasem jött volna létre. Továbbá azoknak az embereknek is, akik valamilyen formában segítették elképzeléseim megvalósítását. De szeretném még inkább kiszélesíteni tudásomat, ezért jelenleg Gödöllőn tanulok a Regionális- és Gazdasági Tudományok Doktori Iskolában, ahol szintén a tejelő szarvasmarhatartás a doktori disszertációm témája. Célom, hogy a gyakorlatban szerzett tapasztalataimat összevessem a szakirodalom által állított tényekkel.”
Forrás: Kistermelők Lapja
Fotó: Szilágyi Szabina