Szilágyi Szabina - Bociország

2024. 04. 28., v – 15:57

Az orosházi fiatal kistermelő, Szilágyi Szabina tejelő szarvasmarha tartással, -tenyésztéssel és sajtkészítéssel tölti napjait, mindemellett a Gazdaság- és Regionális Tudományok Doktori Iskola hallgatója Gödöllőn, családi gazdaságok vizsgálatával foglalkozik.

Korábbi egyetemi tanulmányait Hódmezővásárhelyen végezte, a Mezőgazdasági Karon, alapképzési évei során tejtermelő tehenészeteket kutatott, ekkor került közel hozzá a szarvasmarhatartás, majd az orosházi Béke Agrár Kft.-nél töltötte mérnöki gyakorlatát. A sajtműhely létrehozásának ötlete ekkoriban fogalmazódott meg benne. Szüleivel üszőborjúkat vásároltak, mert szerette volna teheneit saját maga felnevelni. Mivel a tej feldolgozása, sajtkészítés volt az elsődleges cél, magyartarka és jersey fajtájú és ezen fajták keresztezéséből származó üszőket kerültek az állományba. A több évi munka eredményeként 2022 áprilisában nyitotta meg a Bociország Sajtműhelyt.

Termékpalettája tejet, túrót és hagyományos sajtot tartalmazott, melyet néhány ízben készített akkor még csupán. Mindenképpen szerette volna ezt a sajtkészítési módszert alkalmazni, ezzel fenntartani műhelye hagyományosságát, megőrizni a régi idők receptjét, melyek korábbi generációk háziasszonyai is alkalmaztak, hiszen idős városi néniktől tanulta ő maga is. Azonban a vásárlók visszajelzéseit, igényeit és saját innovációs ötleteit figyelembevéve egyre több ízesítéssel kezdte készíteni, a néhány darabos termékskála hamar tíz fölé kúszott.

Első versenysikerét a megnyitást követően egy évvel, 2023 májusában érték el családjával, amikor a Magyar Ízek Versenyére neveztek két sajtot, a füstölt tökmagossal arany, míg a Szabina kedvencével ezüst minősítést értek el. Az összesítésben a füstölt tökmagos második helyezést ért el, azóta is többen az „aranysajt”-ként emlegetik. 2024 tavaszán a Hagyományok Ízek Versenyén megrendezett megmérettetéseken értek el szép eredményeket, az I. Kárpát-medencei Sajt Versenyen bronz minősítést nyert natúr sajtjuk, míg az Orosházi Innovatív Termék Díj pályázatán négy dobogós minősítést – 1 arany és 3 bronz – is hazavihettek.

Kistermelőként fontosnak tartja, hogy folyamatosan megossza tapasztalatait gazdatársaival, ezért szarvasmarhatartással, sajtkészítéssel és gazdaságvezetéssel kapcsolatos írásait olvashatjuk a Kistermelők Lapjában havi rendszerességgel.

Jelenleg öt tehenet fej, naponta kétszer, mobil sajtáros fejőgéppel. Az üszők gépi fejéshez szoktatása olykor nehézséget okoz, ám semmi sem lehetetlen, rengeteg történetet tudna mesélni, mégis szereti a munkáját, elmondása szerint Bociország egy valóra vált álom. Szüleivel végzi a tevékenységet, akik mindenben mellette állnak, segítik, ahogyan tudják. A jövőben is szeretné fenntartani a sajtműhely megszokott profilját, a hagyományos kézműves sajtkészítést. Természetesen folytatja az innovációt, új ízek kifejlesztésén dolgozik. Azonban nem titok, hogy az állatok iránti szeretete miatt választotta ezt a szakmát, így nem meglepő, hogy a teheneivel való munka teszi számára még érdekesebbé és értékesebbé hivatását. A hétköznapi teendők elvégzése mellett próbálja minél önállóbbá tenni gazdaságát, így például saját maga végzi az Enar-nyilvántartás vezetését, az inszeminálást.

Életére valóban igaz, hogy ez nem csupán a munkája, hanem sokkal inkább egy életforma számára, évi 365 – 366 – nap, minden reggel új lehetőséggel, kihívásokkal.

 

Szerző: Brlázs Róbert
Fotó: Szilágyi Szabina